Kende Úr köztudottan nagy lovas, de Léláról eddig senki sem tudta, hogy akár szőrén is megüli a lovat!
Kende Úr köztudottan nagy lovas, de Léláról eddig senki sem tudta, hogy akár szőrén is megüli a lovat!
Kende Úr nagyon megörült A zöldikének a gyűrűző táborban, hiszen őt ismeri, nálunk, a kertben lakik!
Adriana nővére. Őt nehezebb volt levenni a lábáról, nem volt elég hozzá néhány köles golyó, Kende Úr az akváriumi pecázással villantott.
Fürdés után még maradt Nina. Ez azért már elég komoly, nem?
Valószínűleg összement a mosásban a szőnyeg meg a habszivacs, mert Léla már nem fér el rajtuk. Igaz, az utóbbit nem is kell mosni.
Kende Úr annyit sem mondott, hogy "Hola chica" és máris kézből etette Adriana-t.
Lélácska előbb megitta a pohár tartalmát, majd ettől olyan jó, mókázós kedve lett, hogy elbújt mögé. Csak úgy véletlenül leltünk rá, mikor el akartuk mosni a poharat.
A napi séta még mindig a nap fénypontja Kende Úr számára. Alig éri a lába a földet!
A Ninával nem csak Kende Úr érti meg magát remekül. Lélának mutatott egy szép piros labdát, ő pedig letesztelte rajta az egy fogát, és mindennek nagyon örültek.
Húsvétkor éjjel bemászik a nyuszi a házakba - kint ugyanis esik a hó és már nagyon fázik így tél végén - és ott tojik egy csomó tojást. Keményre főttet meg csokit is, sőt reggeli előtt még gyorsan friss kalácsot és finom sonkát is. Minderre jó haverja, a kis sárga csibe tanította, még régen. Különben meg mindegy ki tojja, a lényeg, hogy sok kaja van. Ezek Kende Úr gondolatai az ünnepen.
Kende Úr tudta, hogy a Papi repülővel közlekedik, ami az a hangos nagyon-nagyon picike pont az égen. Eddig nagyon rejtélyes volt, hogyan fér el a Papi abban a pici pontban, de most Kende Úr kikísérte a reptérre és a saját szemével győződött meg róla. Miután a repülő felszállt a kifutópályáról és elég messzire került a levegőben, Kende Úr elégedetten megjegyezte: "Pici".
Ugyanaz a háttér, ugyanaz a ruha, ugyanazok a játékok, ugyanúgy Léla. Csakhogy a cica egyszer itt, aztán ott. A kettő közötti átmenetet Léla már egyedül oldja meg!
Kende Úr már két éves, újév is van, és még a személyzetet sem rúgták ki, így eljött az ideje számbavenni néhány tudományát.
A-ból B-be csak és kizárólag futva lehet eljutni. A menésnek semmi értelme.
Mivel nem lehet kaja nélkül meglenni, így fel kell készülni arra, hogyan lehet kihúzni a következő kajálásig. Egyszerű; hörcsög módjára meg kell őrizni az utolsó falatot. Nem számít, ha emiatt tele van a szája, az a lényeg, hogy a kajabevitel a nap során folyamatos legyen.
Amit el lehet intézni erővel, annak teljesen felesleges bármi más módon akár nekifogni is. Először erővel, majd ha nem megy, akkor el lehet gondolkodni, hogy miképp lehetne másképp, de innéttől a lelkesedés már azonnal alább is hagyott.
A legfontosabb szó a világon: naaagy.
A legfélelmetesebb tárgy: hajszárító.
A világ legnagyobb találmánya: elektromos csavarozógép.
A kosz, és a különböző szöszök rettentő zavaró dolgok, azonnal intézkedni kell. Jöhet a pojszííó és a seprű-lapát. Aztán minden megy a kukába. A kuka felkiálltásnál résen kell lenni, mert Kende Úr teljesen magabiztosan dönt arról, hogy mi megy a kukába.
Mindig mindenhol megvan a rendszer. A tárgyaknak is megvan a maguk helye. Nem mozoghatnak csak úgy bárhova. Azonnal kiszúrja, ha valami mozgott, és azt haladéktalanul vissza kell helyezni.
Kende Úr az Állatkertben járt, s aztán részletesen beszámolt Lélának, hogy milyen állatokat is látott. Nem mintha Léla nem kísérte volna el, épp csak végig aludt.